Amikor egy nyári tábort előkészítünk, az első mozgatórugó – természetesen a történet mellett -, hogy milyen plusz tevékenységekkel, helyszínekkel, programokkal lehet életszerűvé varázsolni a szöveget. Fiala Borcsa: Bűntény a Dunán című könyve sok-sok lehetőséget tartogatott a számunkra. Ezek közül mutatunk be néhányat részletesen bogsorozatunkban.
A 3. részben következzenek azok a játékok, melyeket az ottalvós estén játszottunk, s bízunk benne, hogy önmagukon túl is mutattak, s a gyerekek észrevétlenül „tanultak” is belőlük, valamint ezek által még közelebb kerültek a szöveghez és egymáshoz is. Az elmélyülés mellett a csapategység növelése is célunk volt.
Táborunk zárásaként egy éjszakát töltöttünk a bozótvölgyi kulcsosházban. Úgy időzítettük az olvasást, a szöveg feldolgozását, hogy ezen a helyen olvassuk el késő este azt a jelenetet, amikor a történetbeli gyerekcsapat éjjel beoson a Kecskés-szigetre, hogy fényt derítsen A titokra.
S bár mi ekkor már nem voltunk közvetlenül a Duna mellett, az erdős-bozótos hangulatot teljes mértékben vissza tudta adni a helyszín. Ez is volt a célunk. No, de mielőtt elérkeznénk az esti közös fejlámpás olvasáshoz, nézzük meg, mi mindent tartogatottunk még a gyerekeknek ezen a napon!
1. Dalpárbaj
Mondhatni, szinte a semmiből jelent meg ez az ötlet. A lányok és a fiúk elkezdtek azon „vitatkozni”, hogy vajon a Rammstein vagy az egyik koreai K-pop együttes a jobb-e. Hát, ember legyen a talpán, aki igazságot tenne, de ha már így alakult, akkor JÁTSSZUNK! Fiala Borcsa regényében az egyik főszereplő, Zéni egy zenei magazinnál dolgozik mint újságíró, így kis időre mi is a bőrébe bújtunk.
Mindannyian meghallgattunk egy-egy zeneszámot a két együttestől, s a feladat az volt, hogy az ellentábornak, valamint a semleges tábornak – no meg nekünk, felnőtteknek is, írnunk kellett legalább 3-3 pozitívumot mindkét számról. Az eredmény megdöbbentő volt.
A fiatalok igenis képesek voltak félretenni addigi ellenszenvünket, és ha nem is minden esetben tudtak összeszedni 3 pozitívumot, de bátran bevallották, hogy mi tetszett nekik a másik fél által mutatott zenében. Ettől kezdve nem volt vita: ismét megtapasztalták, hogy nem vagyunk egyformák, éppen ezért szükség van arra, hogy nyitottak legyünk.
Az érvelés pedig nem egyenlő azzal, hogy hangosabb vagyok a másiknál. Bár az még sok idő, míg ez a nyitottság és az érvelés készség szinten beépül a mindennapjaikba, de az olvasókörökön is ezek a legfontosabbak, amiket minden beszélgetés során igyekszünk tapasztalati úton tanítani a gyerekeknek.
2. Az álcázás mesterei
Ha már történetünkben az oknyomozó riporter rengeteg álcát vett fel, akkor mi is így tettünk. Pontosabban csak a gyerekek. Kíváncsiak voltunk, kik hogyan kerülnének közel az önkormányzat gyanús dolgozójához, hogy információkat tudjanak meg róla. A véletlenszerűen kialakított párok akár viccesre is vehették a „feladatot”. A fiatalok egymást értékelték, s az abszolút győztes az eltévedt cserkészünk lett, akit – saját bevallása szerint – akár egy narancssárga-szürke kukászsáknak is nézhetnek, ha ezzel közelebb kerül a céljához.
De imádtuk a szappanoperába illően betoppanó elfeledett ikertestvért, valamint a nyugdíjrendszer ellen lázadó nagypapát is, akinek indulatait az unokája igyekezett csillapítani. Rengeteg nevetés, kreativitás, valamint egymás véleményezése, amit szintén érvekkel alá is kellett támasztania a gyerekeknek.
3. Settenkedés a sötétben
Hívhatnánk bátorságpróbának is. A kulcsosház eldugottabb kertrészében kezdődött a kaland. Ki tudna settenkedve közel kerülni a gazfickókhoz – azaz hozzánk, felnőttekhez. Ennél a feladatál már igyekeztünk elmélyülni: vajon mennyire lesz nehéz dolga a történetbeli gyerekeknek, ha nem akarnak lebukni a csendes éjszakai szigeten?
Egyáltalán mennyire csendes este egy mindentől elzárt természeti övezet? Megdöbbentő tapasztalás volt mindannyiunk számára! Borzongtunk, hallgatóztunk, osontunk, s megtapasztaltunk egy eddig számunkra ismeretlen csendet, amibe mi tolakodtunk be.
4. Vacsoracsata
Úgy látszik, idén nyáron úton-útfélen szembe jön velünk egy esti főzőverseny. (Mikor a tinikkel táboroztunk, akkor sem lehetett kihagyni, ahogyan most sem.) Mi nem bánjuk, hiszen egy jó kis kóstolásra bármikor vevők vagyunk. A viccet félretéve: hogyan lehetett volna igazi gasztronómiai élvezet nélkül levezényelni ezt a tábort, amikor hangzatosabbnál hangzatosabb ételnevek jelentek meg a regényben, arról már nem is szólva, hogy Bona Tamás, a történet egyik szereplője séfként dolgozik, felesége pedig hajdanában cukrász volt, a már említett Zéni pedig ételkritikusként is megjelenteti írásait.
Akkor lássunk is neki: az alapanyagok ugyanazok voltak mindenki számára tehát az ízvilágban nagy csavar nem lehetett – bár fűszerekből mindenki azt használt, amit szeretett volna. Éppen ezért az íz mellett pontoztuk a fantázianevet; a gyerekeknek készíteniük kellett egy rövid leírást is az ételükről, amivel bevonzanák a vendégeket; továbbá a látványt/külsőt is pontoztuk; ahogyan a tálalást is. Nem volt egyszerű dolga a zsűrinek, de élvezettel vetettük bele magunkat a „munkába”, sőt, igen komoly jegyzetet készítettünk az egyes fogásokról.
Nem született két egyforma alkotás semmilyen tekintetben. A gyerekek pedig annyira komolyan vették a „versenyt”, hogy netes segítséget is igénybe vettek – ezt a versenyszabályzat engedélyezte -, sőt, az eredményhirdetést még muszáj volt éjfél előtt megtartanunk, nem lehetett másnapra halasztani, kis kuktáink izgatottan toporogtak a konyhában. Az fix, ha egyszer lesz lilatintás kávézó, néhányukat felkérjük péknek.
5. Éjszakai olvasás
Értelemszerűen ezt NAGYON vártuk. Teljes sötétség, bent az erdőben, kissé már fáradtan, ám lelkesen, szinte összebújva olvastuk el a Bűntény a Dunán mindent leleplező fejezetét. Nem mindennapi élmény volt, az egyszer biztos. Ez tipikusan olyan, amiről lehet ugyan írni, de át kell élni! Szóval aki csak teheti, míg itt a jó idő, vegyen elő egy fejlámpát, kezdjen bele egy izgalmas történetbe, s vonuljon el a természetbe! Nem fogja megbánni!
6. Ketchupös limonádé és palacsinta
A címben megjelenő itóka volt a plusz egy, azaz a ráadás. Történetünk egyik főszereplője, a sokat emlegetett Zéni mindenhez és mindenbe tesz egy csepp ketchupöt. Hát, kipróbáltuk mi is az egyik „receptjét”. Az igazi poén pedig az volt, hogy mindezt a táborzárásra tartogattuk, melyre a szülőket is meghívtuk, így ők sem maradtak ki a gasztronómiai utazásból. Meglepő módon többen szerették ezt a furcsa párosítású italt, mint ahányan nem.
Döntsön erről is a kedves olvasó! És ha már a szülők meglátogattak minket, akkor a beszámolón túl kedveskedtünk nekik palacsintával is, ami szintén a történetünk központi eleme volt, a regénybeli fiatalok ezt ették a legtöbbször. Kis táborlakóink igen ügyesen forgatták a palacsintatésztát, a feltekeréssel olykor adódtak gondok, de jövőre már bátran készíthetik a ők reggelire krisztuskapcáját.
Nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy egy újabb olyan történetet keressünk, melyben sok-sok finom palacsintát sütnek a szereplők.