Rólunk - Hitvallásunk

Három szenvedélyem van: a sport, az irodalom és a gyerekekkel való foglalkozás.

Társaimmal ellentétben nem voltam gyerekként könyvmoly, a történetek igazán a főiskolai évek alatt szippantottak be. Így egyrészt a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy soha nem késő elkezdeni az értő és élményszerző olvasást, hogy közel felnőtt fejjel is nagyot fordulhat a világ. Másrészt – visszatekintve az ifjú koromra – látom a buktatókat, hol és miken múlhatott, hogy gyerekként nem könyvvel a kezemben aludtam el, és ennek milyen hátrányai voltak.
Pedagógus vagyok és leszek, dolgozzak bármilyen keretek között. Kimondhatatlanul szerencsésnek érzem magam, mert gyerekekkel foglalkozni a legizgalmasabb dolog a világon, meghallgatni az érzéseiket, a gondolataikat a legnagyobb megtisztelés. Látni a kibontakozásukat, a szárnypróbálgatásaikat pedig igazi eufória – vagy hogy trendibbnek tűnjek, igazi flow élmény.

Alapítványunk célja nem kevesebb, minthogy minden gyerek kezébe eszközöket adjon a szárnyaláshoz, valamint segítsen felépíteni és kibontakozni a bennük élő sokszínűséget.
A történetek ugyanis a mai világban is hatnak, s az olvasás NEM egyenértékű a az iskolában szerzett szövegértésjeggyel.

Talán már ebből a kis bemutatkozásomból is kiderült, nem véletlen a bevezetőben említett 3 szenvedélyem, hisz mindegyiket összeköti:

a fejlődés lehetősége,
a mindennapi megújulás,
a felszabadultság érzete.

És a vágy, hogy jobb és jobb legyek!

Az olvasás számomra mindig több volt, mint könyvek egymásutánja: találkozás, kérdések, viták és közös gondolkodás. Már főiskolásként is az foglalkoztatott, hogyan lehet a gyerekeket valóban megszólítani a szövegeken keresztül, és hogyan válhat az olvasás élménnyé számukra. Korán megtapasztaltam, hogy a kortárs irodalom különösen alkalmas erre, mert a gyerekek nyelvén beszél, az ő élethelyzeteikből indul ki.

Tanulmányaim során – a Bajzáth Mária nevéhez köthető „Mesepedagógia” (2014) és a „Gyermek- és ifjúsági irodalom” képzés KGRE (2015/2016) – megerősödött bennem az a szemlélet, hogy az olvasás elsősorban kapcsolat. Kapcsolat a történettel, egymással és önmagunkkal. Iskolai könyvtárosként hamar rájöttem, hogy a könyvtár falain túl is jelen kell lennem ahhoz, hogy a gyerekek bátran belépjenek ebbe a világba. Órákat tartottam, mesei foglalkozásokat szerveztünk óvodásoknak. Folyamatosan foglalkoztatott az a kérdés, hogyan lehet a könyvtárat ismerős, biztonságos hellyé tenni a gyerekek számára.

2019-ben kiléptem az intézményes keretek közül, mert egyre erősebben éreztem, hogy az olvasás köré közösséget szeretnék építeni. Ennek egyik állomása volt a Velünk lehet közösségi ház, majd 2023-ban Reubl Csillával és Bakó Katával közösen elindított Lilatinta. Azóta olvasókörökben dolgozunk gyerekekkel és felnőttekkel: közösen, hangosan, szerepekre osztva olvasunk, beszélgetünk, gondolkodunk és vitatkozunk.

Hiszem, hogy az olvasás akkor válik igazán fontossá, ha nem kötelező feladat, hanem közös élmény.

A Lilatinta számomra egy olyan tér, ahol a felnőttek tabuk és gátak nélkül beszélhetnek az őket leginkább feszítő kérdésekről. A gyerekek pedig kérdezhetnek, kételkedhetnek, nevethetnek, és közben észrevétlenül válnak olvasóvá. Az a célom, hogy az olvasás természetes része legyen az életüknek – ne csak most, hanem hosszú távon is.

A mindennapokban egy adótanácsadással foglalkozó céget vezetek és két tinédzser anyukája vagyok. Az olvasás, benne a közös családi olvasás a mai napig része az életünknek.

Csillával a lányom magyartanáraként találkoztam először. Már akkor irigykedve figyeltem a kreatívabbnál kreatívabb projekt feladatokat, amiken keresztül észrevétlenül sajátították el a gyerekek a tananyagot és szerették meg az irodalmat. Amikor az első olvasótáborukat szervezték Krisztivel, természetes volt, hogy a gyerekeink is mennek. Nem csalódtunk; úgy váltunk el, hogy ha lenne valami hasonló felnőtteknek is, én biztosan ott leszek! Örülök, hogy mint az Alapítvány kuratóriumi tagja nemcsak lelkes olvasóként, hanem tevékenyen is tudom segíteni a munkájukat, főként a gazdasági életben szerzett tapasztalataimat hasznosítva.

Andival, a kuratóriumi társammal, korábban együtt dolgoztunk, és a barátság később is megmaradt. Ő hívott meg Kriszta és Csilla felnőtt olvasókörébe, ahol világossá vált számomra, hogy az olvasás nem feltétlenül magányos műfaj, hanem közösségi élmény is lehet.

Kriszta és Csilla gyerekekkel és felnőttekkel végzett munkája nagyon megérintett, és ebből nőtt ki az a felismerés, hogy a jó ügyekhez nemcsak elhivatottság, hanem stabil háttér és működés is kell. A Lilatinta Alapítvány ebből a felismerésből és közös felelősségvállalásból született. Innen már nem volt kérdés, hogy a gazdasági életben szerzett tapasztalataimnak itt jó helye van, az Alapítvány munkáját kuratóriumi tagként segítem.

A mindennapokban egy kis céget vezetek, és három tizenéves gyerek anyukájaként pontosan tudom, mennyit számítanak azok a terek, ahol közösség születik.

Olyan családban nőttem fel, ahol az olvasás a mindennapok része volt. A történetek elrepítettek egy olyan világba, ami addig ismeretlen volt számomra. Ezeken keresztül megelevenedett a történelem, ismeretlen országok, kultúrák lettek elérhetők, kitárult a világ, a szereplők megelevenedtek, mint egy filmvásznon, úgy, ahogy én képzeltem el őket.

Érdekes volt tapasztalni, hogy az olvasás, az értő olvasás, a könyvek által megszerzett ismeretek mekkora segítséget jelentenek a munkámban is. Vezetőként, tanácsadóként, és a HR területén az ember, a viselkedés motivációi, az empátia, a különböző kultúrák elfogadása, befogadása elengedhetetlen tudás.
És a tanulásnak soha nincs vége, ezért a mai napig a könyvek, az olvasás a mindennapjaim része.
A Lilatinta Alapítvány pontosan azt a feladatot vállalta magára, amire a mai gyerekeknek óriási szükségük van ahhoz, hogy az egyre nagyobb teret meghódító internet, mesterséges intelligencia világában jól tudjanak tájékozódni. Ez pedig értő olvasás nélkül nem megy.