A regény helyszíne
Hisszük azt, hogy a történeteket nemcsak elolvasni, hanem megélni, megtapasztalni kell. Így mindig különleges alkalom, ha a regény helyszíneit be tudjuk járni, meg tudjuk ismerni. Valójában Sz. Vágó Kinga könyvének a hatására szerveztük a táborunkat a Mecsek lábához.
Sajnos egy napba nem fért bele, hogy Abaligettől Árpádtetőig túrázzunk, de azért így is alaposan belénk ivódott az erdő, s egértettük Csitut, aki a regénybeli túrázás során igencsak bánta, hogy nem hagyta otthon a sminkes készletét. Volt az a pont, amikor a hátizsákban megbújó csomag rágó súlyát is hatványozottan éreztük.
Átlépni a határainkat
Kis csapatunkból néhányan ugyan túrázgatnak, de nem ez a jellemző. Bennünk mégsem vetődött fel, hogy ne tudnánk teljesíteni a közel 18 km-es távot, ami a csütörtöki kirándulásunk során várt ránk. A történetekért bármit. Persze útközben elhangzott néhány nem túl pozitív mondat is, de mindig kirángattuk egymást és magunkat a pesszimizmus gödréből. Csapatban valahogy ez is jobban megy. Büdös-kúton aztán nemcsak a friss forrásvíznek köszönhetően születtünk újjá: a bükkfák oltalma alatt mindannyian lecsendesedtünk, kívül-belül.
Nehéz is volt újra útnak indulni, de a fiatalok feltalálták magukat: a Fehér-kúti kulcsosházig tartó úton (kb. 1,5 óra) végig szóláncoztak. Természetesen dőltek a poénok, újabb és újabb túrabotok kerültek elő, de a fáradtabbakat mindig türelmesen megvárták társaik. Így lökdösték át észrevétlenül egymást s magukat a határaikon.
Amikor éltre kel a regény
Kifáradva, elcsigázva, késő délután értünk történetük egyik legfontosabb helyszínére. Jól esett leülni. A csontjainkban éreztük Flóra és Csitu fáradtságát. Rövid pihenő után olvasni kezdtünk. Közösen, hangosan (nem tudjuk elégszer hangsúlyozni ennek a fontosságát), szerepekre osztva. Azt azonban, hogy milyen volt a Fehér-kúti kulcsosháznál olvasni a mű tetőpontját, sem szó, sem kép nem tudja visszaadni.
A Mecsek színei, hangjai, illatai belesimultak a szövegbe, s óhatatlanul a történet szerves részesei lettünk. Minden életre kelt. Körmünket rágtuk vagy kacagtunk, mert a szereplőink annyira valóságosak voltak. Találgattuk, hol és hogyan bukkant elő Patacsi Aldár, melyik kidőlt fatörzsbe ragadt bele Flóra…
„Hű, ez most így nagyon valóságos!” Az volt. Mire tovább indultunk, az erdő színei is megváltoztak.
Esteledni kezdett.
Újjászületés
Aztán testileg-lelkileg feltöltődve elindultunk “haza”. Ahogy a fiatalok meg is fogalmazták, már nem voltunk fáradtak, átlendültünk a holtponton.
Így van ez, ha az ember megtanul esélyt adni az ÚJNAK.